Huszonhárom nevezővel indult a kétfordulós megyei feeder egyéni bajnokság Mosonszolnokon, amely végül szoros küzdelmet hozott.
Az első fordulóban Vég Róbert, Dobos Gyula és Horváth Kristóf nyerte a három szektort. Utóbbi ezt írta a blogján: „már megkezdődött az utolsó perc, mikor is eltekerte az utolsó jószág a botomat. Nem volt mit tenni, húzni kellett. 8 másodperccel a vége előtt már ott pihent az ölemben a barát, szerencsére nem volt nagy. Ahhoz azonban épp elég nagy volt, hogy hozzásegítsen a szektorgyőzelemhez.”
A második fordulóban aztán három másik horgász nyerte a három szektort: Németh Ferenc, Sipos József és Lőrinczi Levente.
Az összesített eredmények végül azt mutatták, hogy a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a két nap alatt Végh Róbert nyújtotta, így ő lett a győztes, megelőzve Horváth Kristófot és Lőrinczi Leventét. A megyei horgász szövetség a dobogósoknak felajánlott díjjal segítette a szervezők munkáját.
Fotó: Horváth Kristóf – Horgász Blog