Kecsege, márna és domolykó a vízben – nagy élmény a gyerekeknek

A Halak Napján és a Víz Világnapján ismét gyerekek segítségével látványtelepítést tartottunk a Mosoni-Dunán és a Rábán közelebb hozva legkisebbeket is a halakhoz, folyókhoz és a természethez.

A győri szövetség Győrben, a Mosoni-Dunán kezdte a telepítést: óvodások és iskolások közreműködésével Győrben a Dózsa rakpartnál, a Széchenyi híd környékén 1500 előnevelt márnát és 3000 domolykót telepített (MOHOSZ pályázati támogatással). Emellett 100 kilogramm jelölt kecsege is került a Mosoni-Dunába a Prohászka-iskola és óvoda gyermekeinek, és a Bárczi-intézmény közreműködésével. A segítségért cserébe sok ajándékot is kaptak a gyerekek Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsannától, a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének ügyvezető elnökétől.

A folyó halállománya rendkívül gazdag, a folyóvízi halakon kívül jelentős a ponty, keszeg, és a rablóhal állománya. A folyó sok kapitális hallal adományozta már meg a megye horgászait, nem ritkák a 10 kilogramm feletti pontyok és amurok. A Mosoni-Duna természeti szépségének, és halfaunájának köszönhetően a megye egyik kedvelt horgászvize.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének vezetői 2023-ban döntöttek, hogy a Halak Napja alkalmából a Rába folyó egymással szomszédos szakaszán gyerekekkel közösen, a két szövetség együtt telepít őshonos folyóvízi halakat. Immár negyedik éve közös e telepítés. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségével közös telepítésen most Nicken 120 kg II. nyaras kecsege és 3000 db növendék márna és 3000 domolykó került a vízbe.

A horgászok körében kedvelt Rába folyót a nicki erőmű horgászatilag kettéosztotta, de a MOHOSZ és a két területi szövetség megállapodásának köszönhetően immáron közel tíz éve a gát alatti és feletti körülbelül 5-5 kilométeres szakaszon problémamentesen horgászhat a saját vármegyéjük területi jegyével minden horgásztárs.

Kedvelt bejegyzések