Mozgalmas évet zár a közelmúltban 35 évessé vált Kunszigeti Horgász Egyesület. A jubileumi esztendőben a szervezet vezetőséget váltott – tájékoztatott Gondár Zoltán új elnök. A vezetőtől megtudtuk, az egyesületet nagy odaadással vezetők nem vállalták a továbbiakban a feladatokat, ezért vált szükségessé a humánerőforrás frissítés. A díszközgyűlésen a leköszönő tisztségviselők emlékplakettet kaptak, egyben sok erőt és kitartást kívántak a fiataloknak. Az elnök Gondár Zoltán lett, munkáját Stoller Balázs alelnök segíti. A pénzügyekért Novits Zsolt felel, a környezetvédelem pedig Luka Sándorhoz került. Tógazdának Mezei Árpádot választották, míg versenyfelelősként Tamás Krisztián tevékenykedhet.
Örömteli, hogy a támogatásoknak köszönhetően a Kunszigeti Horgász egyesület négy főt beiskolázott hatósági halőri tanfolyamra. A sporttársak azóta sikeres vizsgát tettek és aktívan tevékenykednek a halőrzés területén.
A Szervezet április 24-én rendhagyó horgászversenyt szervezett. A horgászok összesen 57 kg halat fogtak ki a Csiszlói tóból. Az ifjúságiak közül Székely Dániel nyert, a felnőttek között Gondár István győzött, a Páli István lett a második, míg a dobogó harmadik fokára Szabó Lajos állhatott fel.
Július 16-án és július 17-én rendhagyó harcsafogó verseny volt. A megmérettetésre 36 fő nevezett. A horgászásra gyakorlatilag alkalmatlan időben zajló versenyen szürkeharcsa nem akadt horogra, ugyanakkor szákba került közel 40 kilogramm törpeharcsa. Mészáros Áron Győzött, a második Nagy Márkó, a harmadik Tóth András lett.
Az egyesületi gyermek versenyt a lányoknál Burján Anilla nyerte meg, második Tamás Flóra, harmadik Kertész Adrienn lett. A fiúknál Pusztai Samu lett a bajnok, ezüstérmes Baranyai Bálint, bronzérmes Táncos Áron lett.
Az egyesület vezetősége külön megköszöni a segítők munkáját és a támogatók adományait Kunsziget önkormányzatának, Szalai Imre vállalkozónak /Kis Duna vendéglő/, Tóth Gyulának /Tóth Hús, Mosonszentmiklós/ és a Zöld Mező MGTSZ-nek.
Az év lezárásaként minden horgásznak és sportvezetőnek áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánok! zárta szavait Gondár Zoltán egyesületi elnök.