Sok település életében a horgászverseny kiemelt közösségi eseménynek számít. Így van ez Ravazdon is, ahol az önkormányzat immár hatodik alkalommal rendezte meg a község horgászversenyét.
A július 30-án gyönyörű nyári időben 7 és 11 óra között megtartott horgászversenyre összesen tizennyolc család nevezett be. Az ügyesebb horgászok már a verseny kezdetét jelző dudaszót követően szákolhatták első halaikat. Pontyok, kárászok és keszegek alkották a zsákmányt.
A gyermekek kategóriájában ifj. Varga László nyert 9,05 kg-os eredménnyel, második lett Baróti Márk 6,45 kilogrammal, míg a bronzérmet Molnár Adrián szerezte meg 2,35 kilogrammal.
A felnőttek mezőnyében Kolonics János győzött 3,43 kilogrammal, második lett Gömzsik Dániel, a harmadik helyen Simon István végzett 2,85 kilogrammal.
Ravazd Község Önkormányzatának vándorserlegét a mezőny legtöbb halát fogó versenyzője, ifj. Varga László vihette haza egy évre.
A versenyen során zsíros kenyérrel és csokoládéval, az eredményhirdetést követően finom halászlével látta vendégül az önkormányzat a horgászokat és családtagjaikat.
Forrás: Nagy Csaba