Mosonmagyaróvári horgásztábor

Első alkalommal szervezett nyári horgásztábort gyermekeknek a Mosonmagyaróvári Horgász Egyesület. A kezdeményezés célja az egyesületi szintű horgászutánpótlás nevelés elindítása és a vakáció alatti programlehetőség kínálása volt. A megvalósításához a szervezet kétszázötvenezer forint támogatást nyert a Magyar Országos Horgász Szövetség által kiírt, a 2019. évi „Gyermek és ifjúsági horgásztáborok” támogatása elnevezésű pályázaton.

A Mosonmagyaróvári Horgász Egyesület szervezésében megrendezett napközis horgásztábor, amelyen 21 fiatal vett részt a július 15-e és július 19-e között zajlott Mosonmagyaróváron és térségében – tájékoztatott Gratzoll László, az egyesület elnöke, aki elmondta: a fiatalok átfogó képet kaptak a sporthorgászat elméleti alapjairól, tanultak a szabályokról, a horgászetikáról. A gyakorlati oktatáson megismerkedtek a halfajokkal, a horgászmódszerekkel, illetve megtanultak spiccbotos szereléket készíteni. A táborozóknak a legnagyobb örömet a horgászás és a halfogás jelentette. Erre volt is alkalom, hiszen a gyermekek több vízen is kipróbálhatták felkészültségüket. Akadt horogra apróhal és keszegféle is. Az utolsó napon Dunaremetére kirándultak a táborozók, itt horgásztak a Kanka tavon, majd meglátogatták a helyi állatparkot. A tábort minden résztvevő sok szép emlékkel és ajándékkal zárta.

cof

A gyermekek nevében ezúton is köszönjük a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Széchenyi István Egyetem, a Dovit Kft., a Csali Horgászbolt (Mosonmagyaróvár), a Dobos Horgászbolt (Mosonmagyaróvár), a Futura Moson, a Fagyiszalon (Fagyi Centrum Kft.), a Family Játszóház, a Szivárvány papírbolt, a Family-Friss Kft., a Fisch Kft., a Buti Design és a Kránitz Pékség támogatását.

A nagy sikerre való tekintettel a Mosonmagyaróvári Horgász Egyesület várhatóan a jövő nyáron is megrendezi a nyári horgásztábort – tekintett a jövőbe Gratzoll László egyesületi elnök.


Fotó:

Gratzoll László

Kedvelt bejegyzések