Példa értékű összefogás

Ledó Gábor vezetésével és szervezésével példa értékű szemétszedés valósult meg a bagaméri Tanyahajó környékén. 36 önkéntes 20-25 m3 szemetet szedett össze február 23-án szombaton. A szemét javarészt vízparton ott hagyott műanyag palack, zacskó, konzervdoboz. Az akcióban 36 fő vett részt. A megyei horgász szövetség köszönetét fejezi ki a szervezőknek, önkénteseknek, valamint Szomolányi László helyi vállalkozónak is, aki az akció idejére, térítésmentesen bocsátotta rendelkezésre mezőgazdasági pótkocsiját, hogy így a szemét kulturált módon legyen elszállítható. Az elszállításról, leadásról, annak költségeivel együtt a megyei horgász szövetség gondoskodott. Fontos itt megjegyezni, hogy a szemét leadása a szeméttelepre nem kis költség, annak árából még több hal, akár 200 kg ponty is kerülhetett volna a vizekbe!

A bagaméri Tanyahajó környezete megtisztult! Kérjük a tisztelt horgásztársakat, hogy vigyázzanak rá, hogy az állapot tartósan fennmaradjon! Tegyünk együtt a környezetünkért!

Kedvelt bejegyzések