Sokba kerül a szemetelés!

Újra és újra előtérbe kerülő probléma a vízparton hagyott szemét. Szövetségünk szigorította a szemetelőkkel szembeni szankciókat, változtatott a horgászrenden a nagyobb rend érdekében. Szövetségünk minden évben részt vesz szemétszedős akciókban, segítetti a Szedett szemét csoportot, a vízparti szemétszedéshez szemeteszsákokat vásárol, megtöltés után a zsákokat leadja a hulladékkezelőben.  Ez mind idő és pénz. Olyan pénz, amiből akár halat is lehetne telepíteni.

A közelmúltban valaki feljelentette a HORGÁSZOKAT, mert a Mosoni-Duna holtág partján jelentős mennyiségű – 50 kg – konzervdoboz és etetőszacskó!, valamint 20 db – a csónakok téli tárolása után ottfelejtett autógumi volt a 7-es kikötőben és akkor még a roncs állapotban otthagyott csónakokról nem beszéltünk.

Szövetségünk felszólítást kapott a szemét elszállítására, amit még aznap meg is tett. Nem kis problémát okoztak az otthagyott gumik.

A horgászok egy csoportja ki tudja vinni a partra a teli üveget, etetős zacskót, de üresen már nem tudják haza vinni. A legnagyobb probléma, hogy ők nem magukra, hanem a HORGÁSZOKRA hoznak szégyent, okoznak indokolatlan költségeket és kockáztatják azt, hogy a HORGÁSZKÖZÖSSÉG területeket veszít, mert előbb-utóbb megunják a hatóságok, önkormányzatok a szemetelést. Lehet mondani, hogy más is szemetel, de ez nem mentség, nem menti fel a HORGÁSZOKAT!

Amit a jövőben teszünk: Még szigorúbban vesszük a szemetelést és annak szankcionálását!

A parton lévő csónakokat október 15-ig el kell szállítani a tulajdonosaiknak, mivel a part az Önkormányzat és a Vízügy tulajdona! Változik a kikötői rend: Ugyanúgy, mint eddig a tulajdonos köteles a Szövetségben minden évben bejelenteni a csónaknak a kikötőben való elhelyezését, de januártól matricát is fognak kapni a kikötőinkben tartott csónakok, hogy be tudjuk azonosítani, hogy van-e jogosultsága a csónaknak a kikötőnkben lenni. Akinek a csónakja nem azonosítható be (nincs benne névtábla – hajózási szabályoknak megfelelően: „g)  a csónak üzemben tartójának nevét és lakcímét (telephelyét) tartalmazó – a csónaktesten tartósan rögzített – tábla”!), nincs bejelentve a Szövetségben az adott évre, nincs rajta a kikötői matrica, annak a csónakját elszállíttatjuk a tulajdonos költségén! Autógumit a partra vinni, azon csónakot tárolni tilos!

Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége

Győr, 2022. október 5.

Kedvelt bejegyzések