A Honvéd Horgász Egyesület a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége támogatásával, nagyszabású környezetvédelmi nap keretében szemétszedést szervezett a Szigetközben. Az esemény április 1-jén, szombaton 8 és 12 óra között volt. A szervezők a Zátonyi Duna ág és a Szivárgó csatorna partjainak szemétmentesítését tűzték ki fő célként.
Az akciónapot követően Lelkes Béla, a Honvéd Horgász Egyesület tisztségviselője elmondta: a környezetvédelmi nap keretében több helyi civil szervezet is összefogott, ennek köszönhetően a szemétszedésben összesen mintegy nyolcvan fő vett részt. A horgászegyesület vezetői és tagjai a vízparton takarítottak. Hulladékok tekintetében a csomagoló anyagokból gyűlt össze a legtöbb, de fedeztek fel nagyobb mennyiségben lerakott palát is. A résztvevőket délben nyúlpörköltre láttuk vendégül – mondta el Lelkes Béla.
A programhoz csatlakozott a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége is. A szervezet konténer biztosításával járult hozzá az összegyűjtött hulladék elszállításához. A szövetségi halőrök a munkából is kivették részüket, 25 zsákra való szemetet szedtek össze a Nagy Zátony Doborgaz sziget és Tejfalu sziget közötti mintegy 4 kilométeres szakaszról. Ifj. Geiszbühl Róberttől, a szövetség halőrétől megtudtuk: legnagyobbrészt műanyag és fém csomagolóanyagokat találtak a vízparton, ugyanakkor került elő építési törmelék és gumi hulladék is.
A program jövőre várhatóan folytatódik.
Üdvözlettel:
Nagy Csaba
Sporthorgász Egyesületek
Győr-Moson-Sopron megyei
Szövetsége