Fotók, beszámoló, interjúk, elnöki és versenyzői vélemények a helyszínről!
Közel negyven éves hagyomány alapján a Szigetköz Horgász Egyesület immár XXXVIII. alkalommal rendezte a Sinkó Lajos emlék horgászversenyt Ásványrárón, az Árvai záráson és környékén.
A verseny előtti esélylatolgatás során az volt a fő kérdés, hogy a szinte állóvizű Duna ág és az átépített zárás mennyi és milyen halat tart a nyárutón.
A versenyzők női, gyermek, ifi, felnőtt kétbotos fenekező vagy úszós, valamint felnőtt egybotos úszós kategóriákban mérték össze felkészültségüket. A tradicionális versenyen 11 horgászegyesület képviseletében 40 horgász vett részt, köztük korábbi dobogósok, bajnokok.
A körülmények ideálisak voltak a horgászáshoz, augusztus utolsó hétvégéjén felhőmentes égbolt alatt, tűző napon, nyári kánikulában és lengedező szélben horgászott a mezőny.
A gyermekek a Béka érnél, a fenekezők a rét alatti partszakaszon, az úszózók az Árvai záráson készülődtek a horgászverseny kezdetére. A rajtot jelentő dudaszót követően a versenyzők kezdetben apróhalra, később keszegfélére horgásztak. Bodorkát, vörösszárnyú keszeget, sügeret rövidebb-hosszabb sneciző spiccbotokkal, tenyérnyi méretű dévér és karika keszegeket rakósbottal lehetett fogni. Az idő múlásával egyértelművé vált, hogy a jó eredmény eléréshez kisebb keszegfélékből munkás horgászással van esély a megfelelő súly összeszedésére.
A XVIII. Sinkó Lajos emlék horgászversenyen a kétbotos felnőtt kategóriában Varga Richard /Szigetköz He/ nyert, mögötte Hitcser Ferenc /Szigetköz He/ és Sárvári Lajos /Nádorvárosi He/ végzett. Az úszós felnőtt egybotosok között Ágoston Lajos /Mofém He/ diadalmaskodott, mögötte Felkei Dénes /Szigetköz He/ ezüstérmet, Zeng Tamás /Gyárvárosi He/ bronzérmet szerzett. A hölgyek között Csapó Istvánné /Mosonmagyaróvári He/ nyert. Ifjúsági induló sajnos nem volt. A legnagyobb halért járó, Zalán Barnabás által felajánlott különdíjat Kele László nyerte el egy 340 g-os kárásszal. Összetettben 5600 g-os eredménnyel Ágoston Lajos /Mofém He/ diadalmaskodott.
Az eredményhirdetésen a Szigetköz Horgász Egyesület elnöke, Bunkóczi Sándor elmondta: a fogási eredmények némileg alatta maradtak a vártnál, ennek ellenére jó verseny zajlott. Az elnök bejelentette: az emlék horgászversenyt jövőre is megrendezik.
A verseny összetett győztese, Ágoston Lajos a pontos, precíz horgászatban látja a siker titkát. – Régebb óta horgászom a zárást és környékét, a verseny előtt is próbálgattam a technikákat. Előre eltervezetten tenyérnyi és annál kisebb karika keszegekre horgásztam, melyekből 100 db körül fogtam, így jött össze az 5,6 kilós súly, ami elég volt a győzelemhez. Nagy szerepe volt a folyamatos etetésnek, illetve az összehangolt finomszereléknek. A záráson korábban is győztem már, persze ennek a győzelemnek is örülök – értékelt a bajnok.
Konczos Herbert /Rábatext He/ a záráson kijelölt pálya alsó részén, a jobb alsó helyen horgászott, a mezőnyből így látta a versenyt: a zárás előtti 6 méter mély vízben a nagyobb testű halak nem jelentkeztek, így felértékelődött tenyérnyi méretű karika keszegek szerepe. Mély vízben, nagyon finoman kellett apróhalra horgászni, ami nagy kihívás. Érdekes volt, hogy a halak most inkább a zárás közepénél tartózkodtak.
A Szigetköz Horgász Egyesület megköszöni a győri MMX horgászcentrumnak a támogatást.
Nagy Csaba
Győr