150 tonna halat mentettek meg

A Kisalföld engedélyével tesszük közzé:

150 tonna halat mentettek meg a madárgyérítéssel. Hétszázhetven kormoránt lőttek ki.

Mintegy 150 tonna halat mentettek meg a megyei folyókból azzal, hogy 770 kormoránt lőttek ki az elmúlt hetekben a vadászok a szükséges engedélyek birtokában. Horgász szövetség, hatóság, rendőrség és vadászok közös fellépésére volt szükség Győrben és Mosonmagyaróváron, ahol már belterületen rabolták a madarak a vermelő harcsát, angolnát.

Akkora volt a halpusztítás, hogy már csak az összefogás segíthetett a kormoránok elleni védekezésben. A megyei folyók nagy része ugyanis befagyott, így a halakat zsákmányoló madarak Győrben és Mosonmagyaróváron is a jégpáncél nélküli vermelő részekre szorultak, s onnan tonnaszámra szedték ki a horgászok elöl a halakat a vízből. „Hatszázas csapatokban érkeztek a Jedlik és a Kossuth híd közötti részre. Itt heteken keresztül riasztottuk őket, majd miután a város külső részén repültek, e vadászterületeken a vadászok segítségével gyérítettünk. Győr környékén a Mosoni–Dunánál, a Rábca torkolatban vagy éppen a GYÁÉV uszoda zsilipje után végeztük a munkát. Köszönet ebben többek közt Eőry Emil ikrényi vadászelnöknek” – mondta Prém Árpád, a megyei horgász szövetség halőreinek vezetője.
Mosonmagyaróváron a rendőrség a belterületi gyérítésre is engedélyt adott, ott négyszáz madár dézsmálta az Engler környéki, mosoni-zsilip menti vizet, abból is főként a horgász szövetség ősszel és tavasszal telepített halait. Itt tíz szigetközi vadász segített a kilövésükben. Érdekesség, hogy az engedély szerint acélsöréttel lőhették csak a madarakat. Az, hogy mekkora munkát végeztek, jól jellemzi, hogy néhány hét alatt annyi kormorán lett a terítéken, amennyi a Balatonnál három
ember egész éves munkája.
Takács Péter, a Sporthorgász Egyesületek megyei szövetségének ügyvezető elnöke a horgászok nevében is megköszönte a munkát az abban résztvevőknek. Az engedély most lejárt, de hozzátette, a jövőben is folytatni kell majd a gyérítést.
A Tiszán is engedélyt kaptak
Február végéig vadászhatnak kormoránokra a Közép-Tisza mentén, a kiskörei erőműtől lefelé tartó Tisza-szakaszon. Az engedélyezett
háromszázból eddig 34 kormoránt lőttek ki idén.

Címlapkép

Fotó: Sinkó Lajos

Kedvelt bejegyzések