Jó hír a horgászoknak: sebességkorlátozás jön a győri folyókon

A Mosoni-Duna és a Rába egy részén, azok szakaszain hullámkeltési tilalmat, különböző sebességkorlátozásokat vezetnek majd be a jövőben. Ez utóbbit 5-12 km/h között állapították meg a felek. A közlekedést irányító jelzőtáblákat a Széchenyi-hídtól egészen a Szúnyogsziget felső folyásáig, a Rábán pedig a vasúti hídig helyezik majd ki a szakemberek.

Szeptemberben beszámoltunk már róla, hogy egyeztetést tartott a győri városházán többek közt a győri önkormányzat, a megyei horgász szövetség, a győri vízi sportegyesületek, a vízügyi igazgatóság, a rendőrség és a városrendészet képviselője a mosoni-dunai vízi közlekedéssel kapcsolatos gondokról, azok megoldásáról, szabályozásáról. Jó hír: előreléptek abban, hogy mindegyik célcsoportnak – így a horgászok számára is – mielőbb élhetőbb legyen a folyó. Akkor azt ígértük, a jövőbeni konkrét intézkedésekről honlapunkon később számolunk be.

Ennek is eljött az ideje: egyöntetűen fogadták el a csütörtökön a Győr belterületét érintő vízi közlekedés szabályozását, annak előzetes tervezetét.

Az elfogadott szabályozás értelmében a Mosoni-Duna és a Rába egy részén, azok szakaszain hullámkeltési tilalmat, illetve különböző sebességkorlátozásokat vezetnek majd be a jövőben. Ez utóbbit 5-12 km/h között állapították meg a felek. A közlekedést irányító jelzőtáblákat a Széchenyi-hídtól egészen a Szúnyogsziget felső folyásáig, a Rábán pedig a vasúti hídig helyezik majd ki a szakemberek.

Örömteli, hogy sikerült a közösségnek egy olyan döntést hoznia, mely mindenkinek kedvező, és a horgászok is jól érezhetik magukat. Az élhető vízpart mindannyiunk számára fontos” – mondta a Győr+ Médiának Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, a Sporthorgász Egyesületet Győr-Moson-Sopron vármegyei Szövetségének ügyvezető elnöke. A Győr Plusz teljes beszámolója itt olvasható.

Kedvelt bejegyzések