Kormorán gyérítés

Kormorángyérítés

Címlapkép

Forrás: Kisalföld c. napilap

 

Január 6án indult a munka, melyet az enyhe idő és az áradás nehezít
Lőnek a (hal)rablókra

Február közepéig szól az engedély, egyelőre addig gyérítik a kormoránokat a megyei vizek közelében. Tavaly hatszázat lőttek ki, idén kevesebbre lesz mód, mert az enyhe idő miatt
nem szorultak be kisebb területekre a kárókatona-csapatok. A gyérítéshez a horgászok együttműködését kérik.
Győr-Moson-Sopron


Cséfalvay Attila
Több mint húszezer horgásznak próbálja menteni a szórakozását és a vacsoráját a Sporthorgász Egyesületek megyei szövetsége azzal, hogy idén is engedélyt kért és kapott a folyókból folyamatosan halra vadászó kormoránok gyérítésére. A munka a napokban indult, ám azt egyelőre az enyhébb időjárás és a megáradó Duna nehezíti. Ha ugyanis befagy a folyók nagy része, kisebb – jégpáncéltól mentes – helyekre koncentrálódnak a madarak, így könnyebb a kilövésük is.
Múlt szombaton már gyérítették a madarakat, eddig összesen nagyjából negyvenet számlál a teríték – tudtuk meg Prém Árpádtól, a megyei szövetség halőrzési csoportjának vezetőjétől. Négyszázra szól az engedélyük (tavaly még hétszázra volt), úgy számolnak február közepéig nagyjából 150-200-at sikerülhet kilőniük. Ehhez azonban a horgászok együttműködése is szükséges.

 

Múlt hétvégén Ásványráró környékén a gyérítettek vadászok segítségével, a szigorú előírásokat betartva, ám ilyenkor néhány órára a pecásokat arra kérik, kerüljék el az érintett területeket. Ezt nem mindegyikük veszi jónéven, holott az ő érdekük az együttműködés.
Úgy számoltak, az elmúlt télen kilőtt kárókatonák 150 tonna halat pusztítottak volna el a megyei vizekben (Győrben és Mosonmagyaróváron már belterületen rabolták a madarak a  vermelő harcsát, angolnát). Érdemes figyelni lapunkat és a szövetség közösségi oldalát, ahol előre figyelmeztetnek, hol és mikor lesznek ilyen beavatkozások.
Az engedély érvényes a szigetközi hullámtéri ágrendszerre, ezen belül a Dunakiliti duzzasztómű környékén, Dunasziget, Kisbodak térségében, az ásványrárói Kalap-sziget
környezetében és a bagaméri Töklevél-sziget környezetében; a  Dunán az Erebe-sziget, valamint a Duna vízgyűjtőjében található Kulcsodi-nádas és a medvei rész közötti területen; a Ráb ca–Hanság vízrendszeren a Bősárkány és Hanságliget közötti Rábca-szakasz területén.

 

Nagy István parlamenti államtitkár szerint is indokolt a riasztásuk, gyérítésük. Tavaly országosan 11 millió forintot fordítottak lőszertámogatásra. A nemzeti parkok tojáslakkozással csökkentik a szaporulatot.

Kedvelt bejegyzések