A mosonmagyaróvári származású Nagy András nyerte Boszniában a nemzetek világbajnokságának egyéni aranyérmét. Portálunknak szerényen azt mondta: a csapattaktika döntött, jó helyzetbe került, képletesen szólva neki csak be kellett rúgni a labdát a kapuba.
Győr-Moson-Sopron megyei színekben is versenyzett, majd az egyetem után költözött a fővárosba Nagy András, aki két szektorgyőzelemmel lett a horgászsport 3. magyar egyéni világbajnoka a nemzetek világbajnokságának történetében. Őt kérdeztük és kértük értékelésre.

„Sok apróság dönt általában ilyen versenyen, nüanszok negatív és pozitív irányba is vihetik számunkra a végeredményt. Szerintem a siker legfontosabb eleme, hogy az egész heti csapatmunka kiváló volt. A szerencse nekem adta ki, hogy világbajnok lehettem, de ez nemcsak az én érdemem, hanem az egész csapaté, a taktikáé – így kerültem jó helyzetbe, s a végén már képletesen fogalmazva már csak be kellett rúgnom a labdát a kapuba. Jól összedolgoztunk, kiválóak voltak a taktikai elemek. Ahol küszre mentünk, ott percenként négy darab volt a cél. A másik helyen rakósbottal horgásztunk, ott a keszegeket próbáltuk megtalálni, másutt pedig a dévért és a kárászt. Utóbbi két esetben megtaláltuk a megfelelő távolságot és a mélységet. Ez volt a siker kulcsa, aminek a többiek is nagyon örültek. Azt sajnáltam, hogy a csapatérem nem jött össze, nagyon szerettem volna, ha társaim is dobogóra állhatnak. Volt rá esély, ám a végén szerintem nem volt szerencséje a gárdának, itt is sokat számítottak az apróságok. Egyik csapattársam szektorában például három riválisnak is az utolsó pillanatban esett be egy-egy nagyobb hal, amivel előzni tudtak. Kiélezett küzdelem volt, amit most csapatban negyedik helyet ért.”
A folytatás? „Három hét múlva Győrben az OB-n. Addig is csapatommal, a WalterLanddal készülünk erre az egyénire megmérettetésre.”