Őshonos folyóvízi halakkal ünnepeljük az idei Halak Napját

Győr belvárosában kezdődik a Mosoni-Dunán, majd a Rába folyó mindkét vármegyei szakaszán egyszerre lesz telepítés március 21-én

A Magyar Haltani Társaság javaslatára az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete korábban közös döntést hozott arról, hogy 2017-től kezdve minden év március 20. napja a Halak Napja.

A győri Szövetség a Győrben a Mosoni-Dunán kezdi a telepítést a Halak Napja alkalmából. Az eseményre március 21-én 10 órakor kerül sor a folyó révfalui oldalán a Széchenyi-híd alatti szakaszon.

A Mosoni-Duna folyó (08-140-1-1) Rajkától Véneken a Dunába betorkollásig 125 km hosszan kanyarog a Kisalföldön. A folyó halállománya rendkívül gazdag, a folyóvízi halakon kívül jelentős a ponty, keszeg, és a rablóhal állománya. A folyó sok kapitális hallal adományozta már meg a megye horgászait, nem ritkák a 10 kg feletti pontyok és amurok. A Mosoni-Duna természeti szépségének, és halfaunájának köszönhetően a megye egyik kedvelt horgászvize.

  • Győrben telepítésre kerül:
    • 3500 db márna (8-13 cm között),
    • 2500 db domolykó (10-15 cm között),
    • 1300 db balin (10-15 cm között) 

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének vezetői elhatározták, hogy az idei évben a Halak Napja alkalmából a Rába folyó őshonos folyóvízi halállományát közösen próbálják erősíteni.

A Rába folyó Magyarország harmadik leghosszabb folyója, a Duna legjelentősebb hazai mellékfolyója. A Rába folyó országhatártól a Nicki gátig tartó – 18-021-1-1 víztérkóddal rendelkező – 795,7 hektár területű  szakasza a MOHOSZ-on keresztül a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének alhaszonbérletében található, míg Nicki gát alatti 450,4 hektár szakasz  alhaszonbérlője a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége. A horgászok körében kedvelt Rába folyót a nicki erűmű horgászatilag kettéosztotta, de a MOHOSZ és a két területi szövetség megállapodásának köszönhetően immáron közel hét éve a gát alatti és feletti kb. 5-5 km-es szakaszon problémamentesen horgászhat a saját vármegyéjük területi jegyével minden horgásztárs. A Szövetségek közötti területi együttműködés következő állomása érkezik el jövő héten, amikor nagyon ritkán beszerezhető őshonosos halfajokból kerül kihelyezés sok ezer darab egynyaras példány a Rába folyó vasi és győri szakaszára.  A tervek szerint az országos halak napi rendezvény másnapján   2023. március 21 –én kerül sor a következő kihelyezésekre

  • Vas vármegyei szakaszon több részletben Alsószölnöktől Nickig:
    • 7500 db  márna (8-13 cm között),
    • 5000 db domolykó (10-15 cm között),
    • 2500 db balin (10-15 cm között) 
  • GyMS vármegyei szakaszon több részletben:
    • 4000 db márna (8-13 cm között),
    • 2500 db domolykó (10-15 cm között),
    • 1200  db balin (10-15 cm között) 

A halak a MOHOSZ speciális jogállású szervezetétől, a bajai Megafish Kft.-től érkeznek és a kihelyezésen részt vesz a halakat előállító Dr. Kovács-Bokor Dániel haltermelő is. A halasítás tervezett közös befejezésére a Rába folyó nicki szakaszán kerül sor, várhatóan kedden 14.00 óra magasságában. Az ünnepi telepítésekről részletesen beszámolunk.

Kedvelt bejegyzések