Ismét a győri Merkúr-tavon rendeztük meg hétvégén gyermeknapi horgászversenyünket: három korosztályban hirdettünk győzteseket.
Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz és a szervezőkhöz, a Merkúr-tó pedig kiváló helyszín a gyermekverseny lebonyolításához. A lelkes gyerekekhez legalább ilyen lelkes szülők társultak, tanították, segítették a legkisebbeket. Az óvodásoknál Véger Gergő győzött, második lett Gecsei Alíz, harmadik pedig Muszpanter Botond.

Az alsósok között Krocsány Gergely Máté 7880 grammos összsúllyal, fölényesen lett első, megelőzve Bakos Vajkot és Karisztl Dominikot.
A felsős kategóriában Bohuniczky Bencéé lett a legnagyobb összsúly, második Hatos Dávid, harmadik Hollósi Dominik lett. A versenyt a Mohosz és a megyei önkormányzat is támogatta, a szervező pedig a megyei horgász szövetség gyűjtő egyesülete, a Szövetség Horgász Egyesület volt.