Télen is őrzik a vizeket

A Sporthorgász egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége folyamatosan nagy figyelmet fordít a kezelésében lévő, összesen mintegy 4000 hektár nagyságú természetes vízen a halállomány megőrzésére és a szabályok betartatására.

A vízen és a vízparton egyaránt indokolt volt az év eleji halőri jelenlét, hiszen a 2017-es állami és területi horgászengedélyek 2018. január 31-ig voltak érvényesek, az időjárás enyhe volt, a vizek nem fagytak be, az őszi Szövetségi rekordhalasításnak köszönhetően van hal a vizekben, így minden adott a kikapcsolódáshoz és az eredményes horgászáshoz.

ponty

Télen a halőrök az úgynevezett halvermelő helyekre figyelnek az átlagosnál jobban. Erre azért van szükség, mert a természetes vizekben a pontyok ősztől tavaszig a mélyebb, csendesebb szakaszokon gyűlnek össze, itt töltik nyugalmi időszakukat, hogy aztán tavasszal újult erővel tudjanak táplálkozni és szaporodni. Persze esznek a hidegebb vízben is, csak kevesebbet mint nyáron, akik januárban kijártak és türelmesek voltak foghattak téli pontyot. A horgászok nem vették és nem veszik rossz néven a halőrök érdeklődését, mint többen elmondták: örülnek a halőri jelenlétnek, jó, hogy van kontroll. Aki betartja a szabályokat, annak sincsen semmi félnivalója.

A halőrök kiemelten figyelnek a február 1-jén életbe lépett csuka tilalom betartására, hozzájárulva ezzel a csuka állomány természetes szaporodásához szükséges háborítatlanság biztosításához.

Magyarországon példamutató eredményességgel zajlik megyénkben a kormorángyérítés. A halállományra elképesztően kártékony madarak riasztása és az engedélyekben szereplő mennyiségben történő szakszerű kilövése ugyancsak hozzájárul a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége eredményes halgazdálkodásához.

Kedvelt bejegyzések