A duzzasztói behajtásról

Figyelemfelhívó közlemény!

Tisztelt Horgásztársak!

 

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége közötti együttműködési megállapodás alapján a horgászengedéllyel rendelkezők kedvezményes áron juthatnak belépési engedélyhez a Dunakiliti duzzasztó területére.

A létesítmény kezelője indokolt esetben korlátozhatja a területre történő belépést.

 

A „Nagyműtárgyak fejlesztése és rekonstrukciója” című, KEHOP-1.4.0-15-2015-00002 számú projekt 2014-2021 közötti időszakban kerülnek megvalósításra a Dunakiliti vízlépcső és létesítményeinek a felújítási munkái is.

A projekt fő célja az érintett nagyműtárgyak átfogó rekonstrukciójának végrehajtása.

 

A projektben vállalkozási szerződés keretében a kivitelezési és tervezési feladatok ellátását az MBH-HÍD Konzorcium (a STRABAG Építőipari Zrt és a Hídépítő Zrt) végzi.

A vállalkozási szerződés megkötésének időpontja: 2017. október 30.

A kivitelezési munkák befejezési határideje: 2021. szeptember 30.

Jelenleg a kiviteli tervek készítése, és az ehhez szükséges szakmai egyeztetések folynak.

A tárgyi beruházással a komplexen felújítandó létesítmények közé tartozik a Dunakiliti duzzasztómű és a fenékküszöb, valamint a Szivárgócsatorna vízszintszabályozó műtárgyai a Szigetközi hullámtéri és mentett oldali vízpótló-rendszer kulcsműtárgyai.

 

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a felújítással érintett területen a 2018-ban megkezdődő felújítási munkák során az engedélyen szereplő területen időszakos korlátozások várhatók. A korlátozások bevezetése a területen mozgó horgászok biztonsága miatt is szükséges.

 

A korlátozások pontos időszakairól az ÉDUVIZIG, valamint a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége honlapján tájékozódhatnak.

 

 

Szíves megértésüket ezúton is köszönjük.

 

Duzzasztó

Kedvelt bejegyzések