Türelem tizenöt év távlatában

duna_komaromnal

A horgászok jól tudják, hogy az engedély kiváltásának időszaka az éve eleje, kora tavasz. Ez a gyakorlat jól működött az utóbbi években. A naptár 2016-ra váltásával, majd az enyhe idő megérkeztével a horgászok egyre nagyobb számban keresik fel egyesületeiket az idei évi jogosultságok beszerzése érdekében. Az egységes állami horgászokmány már beszerezhető a megyei Szövetség tagegyesületeinél. Általános tapasztalat lehet, hogy a horgászegyesületek – jegyforgalmazók – nem tudnak még olyan területi engedélyt értékesíteni, ami a volt HTSZ vizekre lesz érvényes idén. A kialakult helyzetről, annak körülményeiről és az elérendő célokról az alábbiakban tájékoztatja a megyei horgász közösséget a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége:

2015. december 31-i dátummal hazánkban jellemzően lejártak a horgászvizek halgazdálkodási jogai. Ezzel összefüggően a 2016-ot megelőző időszakban országos jelentőségűvé vált az a cél, hogy Magyarország állami tulajdonú természetes vizei – megyénkben a volt HTSZ vizek – 2016-tól kerüljenek horgászkezelésbe. Ennek elérése érdekében a MOHOSZ – Magyar Országos Horgász Szövetség – a saját lehetőségein belül mindent megtett és megtesz a jövőben is. Jogszabály módosítással sikerült elérni, hogy kijelölés útján az Országos Szövetség megkapja ezen vízterületek halgazdálkodási jogát. Az erőfeszítések sikerét mutatja, hogy a www.mohosz.hu weboldalon a „Vízterületek” menüpontban immár nyilvános, hogy a volt HTSZ vizek megyei Szövetségünk kezelésébe tartoznak.

Sokakban merül fel a kérdés: ha megvan a víz, miért nem lehet jegyet váltani.

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének célja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, a megyei „szabad” vizekre egy darab, egységes területi jegyet tudjon értékesíteni. Nehezíti azonban a helyzetet, hogy a megyei „szabad” vizekhez tartozó Szigetközi ágrendszer hasznosítási joga nem járt le tavaly év végén, hanem 2017. év végéig a HTSZ birtokában van. A horgászok érdekében a napjainkban is tartanak azok az egyeztetések, amelyeknek egyértelmű célja, hogy a Megyei Horgász Szövetség ki tudja adni a fent említett egységes „szabad vízi” területi jegyet. Hangsúlyozzuk: az egyeztetések nem az idő húzását szolgálják, hanem a horgászok érdekében zajlanak. Hiszen: kinek jönne jól, ha légyegesen több kiadással a Dunára és Szigetközi ágrendszerre külön területi engedélyt kellene venni?

Itt tartunk tehát 2016. február közepén, a felek között az egyeztetések napi szinten zajlanak, amelybe bekapcsolódott, és aktív segítséget nyújt a MOHOSZ is.

A jó idő immár kopogtat, mindenki tudja, érzi, hogy a területi jegyek forgalmazása időben nem sokáig tolható ki. A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége a horgászok érdekében a részletezett témakörben a lehető legjobb döntést fogja meghozni. A tárgyalások eredményeinek tükrében reményeink szerint hamarosan megszületik a megállapodás, és elérhetőek lesznek a folyókra szóló területi jegyek.

Tekintettel arra, hogy napjaink eseményei tizenöt évre meghatározzák a horgászati lehetőségeket, a jó idő ellenére türelmet, türelmet és türelmet kérünk.

Tisztelettel:

Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége

Kedvelt bejegyzések