Az Európai Horgászok Nemzetközi Szervezete (EAF) a lll. nemzetközi táborát 2016. június 29-étől július 3-áig, a lengyelországi Poznanban rendezte meg. A MOHOSZ, elnökségének döntése alapján, a magyar ifjúsági horgászoknak is lehetőséget biztosított a részvételre. Pályázati úton történtek a jelentkezések, melyeknek az elbírálását követően a hat fős magyar csapatba Győr-Moson-Sopron megyéből hárman kerültek be: Vári András /Gyárváros SHE/, Stoller Ambrus /Szigetköz HE/ és Nagy Zoltán /Szigetköz HE/.
Az eseményről a győri Vári András elmondta: nagyon jól éreztük magunkat Lengyelországban, köszönjük a MOHOSZ-nak a lehetőséget, hogy ott lehettünk. A tábor ideje alatt horgászverseny is volt, ahol a Magyar I-es csapat /Kéri Dominik, Bódi Soma, Vári András/ az első helyen végzett, Vári András pedig egyéniben győzött. Amint a bajnok fogalmazta: a megmérettetés egy 13 hektár nagyságú, ugyanakkor meglehetősen sekély tavon zajlott. Jó helyezés eléréséhez a dévérkeszeg finomszerelékes horgászatában kellett ügyeskedni. Végül több mint kétkilós eredménnyel megnyertem a versenyt. Összességében nézve nagyon jó volt a nemzetközi horgásztábor, életre szóló élmény volt más nemzetek fiatal horgászaival találkozni, együtt horgászni – emlékezett vissza a nagy eseményre Vári András.
Forrás: MOHOSZ, Nagy Csaba