Arany pillanatok III.

Interjú Timár Szabolccsal a versenyévről és az aktualitásokról

Megyei és klubcsapat első hely, motiváció, családi hagyományok, támogatási rendszer

Mielőtt a versenyekre rátérünk, szeretnék gratulálni a magyar halfogó válogatott 2016. évi világbajnoki címéhez. A gyönyörű eredmény tovább öregbíti horgászsportunk jó hírnevét Európában és a világban – kezdte bevezetőjében Timár Szabolcs, aki kicsit haza is beszélve elárulta: Csöregi Balázs, a magyar világelső csapat tagja a Timár Mix klubcsapat horgásza.

dsc_0874

Melyek voltak tehát az év meghatározó versenyei, miképpen alakultak az eredmények?

Timár Szabolcs: szinte szezonnyitó volt idén a május második felében Balatonújlak térségében a Mária övcsatornán megrendezett klubcsapat országos bajnokság. A helyszínre korábbi klubcsapat bajnokként érkeztünk, az előző évben azonban nem tudtunk nyerni, ezért az volt a célunk, hogy lehetőség szerint visszahódítsuk az első helyet. A vízről annyit érdemes tudni, hogy a csatorna közvetlen összeköttetésben van a Balatonnal. Tavasszal, nyár elején, amikor melegszik a víz, a halak nagy tömegben úsznak be a csatornába. Azt is tudni kell a pályáról, hogy érzékeny az időjárásra, ha lehűl az idő, a halak „kiszaladnak” a Balatonba. A verseny edzésnapjain éppen ez volt a helyzet, a tréningeken kevés halat fogtunk. Aztán ez első és második fordulóban, jó időben, szép arcát mutatta a víz, ettek a keszegfélék. Balatoni dévért fogtunk 10 és 40 dkg közötti súlyban, ezen kívül karika keszeg is jött. Mindkét nap személyenkénti 20 kiló körüli zsákmánnyal lehetett jó eredményt elérni. E két forduló ritka élvezetes horgászat volt. Taktikánk jól működött. Hogy a pálya mennyire rapszodikus, azt a harmadik forduló mutatta meg, a pénteki és a szombati komoly zsákmány a harmadik fordulóra, vasárnapra megfeleződött. Mindezekkel együtt bíztunk a jó eredményben, a sikerért mindent megtettünk. Végül is szoros lett a vége. Ahogy ugyanebben a cikksorozatban az előttem megszólaló versenytársam részletezte: grammokon múlott az eredmény. A mérlegelést követően az első helynek örülhettünk, ami annyit jelent, hogy a Timár Mix klubcsapat képviselheti Magyarországot a 2017. évi klubcsapat horgász világbajnokságon, Franciaországban. A pályát a közeljövőben nézem meg, megpróbálom feltérképezni a lehetőségeket.

A másik eredmény, amelyre büszkék vagyunk édesapámhoz, Timár Gáborhoz köthető. Apu betöltötte a 60. életévét, így lehetősége adódott arra, hogy a veterán horgász világbajnokságon elinduljon. A verseny egy lassan áramló folyóvízen volt Csehországban. Itt apu a mezőny legfiatalabbjaként két szektor 1-est horgászva, a két fordulóban összesen mintegy 50 kiló halat fogva a második lett. Egy angol horgász előzte meg, akinek szintén két szektor 1-es eredménye volt, de súlyban több halat fogott. Ez egy csodálatos, hibátlan horgászás volt, egy kézre álló vízen. A zsákmány folyóvízi halakból, pl.: dévér, karika és szilvaorrú keszegből állt össze.

Aztán csapatunkkal részt vettünk családi, baráti horgászatokon, a megyei klubcsapat bajnokságon és a ranglista versenyeken. Jó hír, utóbbi megmérettetésben csapattársunk Csöregi Balázs diadalmaskodott. Balázsnak ezúton is gratulálok!

 

Mi motiválja a világversenyeket megjárt horgászokat, hogy kisebb versenyeken elinduljanak?

Timár Szabolcs: én is és a Timár Mix csapatának minden tagja sikerorientált személyiség, szeretünk nyerni. A profi sportolót a sikerélmény mozgatja, a környezet másodlagos. A módszereket, a technikákat mindig lehet finomítani, javítani és gyakorolni. Ezen kívül a versenyek jó lehetőségek arra, hogy megmutathassuk magunkat. A Mosonszolnokon megrendezett megyei klubcsapat bajnokságra is ugyanolyan elszántan készültünk, mint bármilyen más megmérettetésre. Végül győztünk a rangos mezőnyben. Igen, rangos mezőnyt mondtam, méghozzá szándékosan. Megyénkben már megszokott, hogy egy megyei bajnokságban országos viszonylatban is rendszeresen jó eredményt elérni tudó horgászok között kell bizonyítania mindenkinek.

 

Ebből ered a következő kérdés: Győr-Moson-Sopron megyében honnan ered ezafajta magas nívó?

Tímár Szabolcs: a korábbi évtizedekben Győr és térsége a sporthorgászat versenysporti ágának fellegvára volt. Bizonyára sokan emlékeznek elődeinkre, akik ügyességükkel és nem utolsó sorban áldozatukkal letették a versenysport alapjait. Később a Győrben is közismert horgászcsaládok voltak a meghatározóak. A hagyományok és a tradíció sikeres folytatásának köszönhetően napjainkban ismét szépen cseng Győr neve a horgász versenysportban, jellemzővé vált, hogy győri horgászok remek eredményeket érnek el komoly versenyeken. Azt is tudni kell, hogy a szép eredmények és nagy sikerek mögött minden ezzel foglalkozó személy és család esetében rendkívüli áldozatok és még ennél is több munka áll. Ahhoz, hogy egy klubcsapat az országos klubcsapat bajnok legyen, vagy csak akár a dobogó közelébe kerüljön, vagy hogy a magyar válogatott felléphessen egy világbajnokságon a dobogó legfelső fokára, elképesztő energiákat szükséges mozgósítania minden résztvevőnek.

A segítésben, a támogatásban van újdonság?

 

Timár Szabolcs: igen van, a folyamatok kedvező irányt vettek. A MOHOSZ újragondolta a magyar csapat támogatási rendszerét, a vállalkozások számára nyílttá és egyértelművé vált az, hogy miképpen tudnak segítséget nyújtani a nemzeti csapatainknak. A rendszernek a Timár Mix is részese, cégünk többek között etetőanyag biztosításával nyújt támogatást.

A Timár családnak gratulálunk a szép eredményekhez!

Köszönet az információkért és a fotókért Timár Szabolcsnak.

Sorozatunkat folytatjuk!

Nagy Csaba

Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége

Kedvelt bejegyzések