Arany pillanatok V.

Dokumentált 24,33 kg-os pontyrekord a Holt Marcal tóból és a modern pontyozás mikéntjei, ahogy Horváth Zsolt látja.

A győri Holt Marcal tó festői szépségű víz. A tavat meglátva, azt körüljárva sok horgász lát benne lehetőséget. Így volt ezzel a győri Horváth Zsolt is, aki több nagy ponty és amúr mellett 24 kilósnál nagyobb pontyot is fogott már a Holt Marcal tóból.

4

 

Hogyan kezdtél el horgászni?

Horváth Zsolt: gyermekként kezdtem el horgászni, szülői támogatással spiccbottal fogtam az apróhalakat. Ez tartott egészen addig, amíg a gyermek horgászjegy ezt lehetővé tette. Utána hét év szünet következett, majd 2014 nyarán újra elkezdtem foglalkozni a horgászással. Az első bojlis felszerelést egyik ismerősömnél láttam. Természetesen imponált  a nagy halak megfogásának lehetősége. Elkezdtem beszerezni a szükséges felszereléseket, a könyvekben és az interneten állandóan kerestem az aktuális információkat.

 

Hol próbáltad ki a botokat és a felszerelést?

Horváth Zsolt: A horgászatot bértavakon kezdtem meg. Ezeken a helyeken meglehetősen koncentráltan vannak jelen a nagy halak, volt sikerélményem.

 

A szép fogások ellenére mégis vizet váltottál. Miért?

Horváth Zsolt: nem csak vizet cseréltem, hanem szemléletet is váltottam. A kettő szorosan összefügg. Nem elvéve a bértavak jelentőségét úgy találtam, hogy egy ilyen tóban nem szükséges túl nagy erőfeszítés ahhoz, hogy nagy, esetleg rekordlistás pontyot fogjon az ember. Idővel én többre vágytam. Szerettem volna vadvízen, természetes környezetben nagy halat fogni. A céljaim tükrében elkezdtem horgászvizet keresni Győrben, a lakókörnyezetemben.

 

Nem kellett sokáig keresgélni, ha jól tudjuk…

Horváth Zsolt: valóban. A város nyugati határában lévő, a Nádorvárosi Sporthorgász Egyesület kezelésében lévő Holt Marcal tóra esett a választás.

 

Miért gondoltad jó pontyos víznek a Holt Marcal tavat?

Horváth Zsolt: mindenképpen olyan vizet kerestem, ami régi, ez eleve adja, hogy meg van az esélye kapitális halaknak. Ezen kívül a Holt Marcal tóban bőségesen van táplálék, adott tehát a halak növekedésének esélye. Találunk itt kagylós részt, van benne nádas, sziget, ugyanakkor iszaposabb területek is előfordulnak. A tó jól megközelíthető, a vízparton komfortosan el lehet helyezkedni. Nagy a vízfelület, összességében ideális a víz.

 

Voltak előkészületek?

Horváth Zsolt: természetesen. Az előkészületek része volt például, hogy körüljártam a vizet, helyi, régóta itt horgászókkal beszélgettem, majd a lehetséges eszközökkel egész tavat felmértem vízmélység és az aljzat tekintetében. Utóbbi munkára sok időt és energiát szántam. Ennek köszönhetően a fejemben van az egész Holt Marcal tó medre és vízmélysége. Ez sokat segítet a jó helyválasztásban, gyakorlatilag ezen múlott, múlik minden.

 

Hogy alakult az idei év?

Horváth Zsolt: május 10-én nyitottam a szezont egy 4,5 kilós ponttyal, ami csak a beugró volt, mint később kiderült. Másnap reggel hat órakor ugyanis horogra akadt az a 24,33 kilogrammos tükörponty, ami a dokumentált halak közül tudomásom szerint eddig a legnagyobb. Május 15-én hibátlan, 8 kilós tőpontyot fogtam. Augusztus közepén 16 kilós amúr vette fel a csalimat, októberben pedig 17 kiló tőpontyot sikerült fogni.

 

Egyszerű a kérdés, mégis bonyolult: mi a siker titka?

Horváth Zsolt: A siker titka, hogy a megfelelő előkészületek, pontos, precíz meder feltérképezést követően a nagy pontyok élőhelyén kínálom csalimat. Ennél a módszernél nagy szerepe van a kitartásnak. Volt olyan ismerősöm, aki kijött mellém horgászni, reggeltől délig nem volt kapás, haza is ment. Ez nem az a műfaj, amikor bedobok, és azonnal húzza a hal a jelzőt. Volt olyan eset, amikor 18 óra hosszat volt bent a csalim a vízben, érintetlenül, utána jelentkezett a kapás. Türelmesnek, kitartónak kell lenni. Ez persze nem csak a bojlis módszerre igaz, hanem minden más horgász technikára, legyen az ragadozó halas peca, vagy versenyhorgászat. A legfontosabb, hogy építsük fel horgászatunkat, tudatosan cselekedjünk, legyünk kitartóak, szeressük, tiszteljük a természetet és a halakat és akkor a természet is megajándékoz minket.

 

A bojlis módszernél gyakran felmerül, hogy mi lesz a sok megfogott nagyhallal?

Horváth Zsolt: természetesen mindet visszaengedtem. Egyrészt mert tisztelem a halakat, másrészt egyesületünk házirendje is úgy rendelkezik, hogy az ősállomány védelme érdekében a nagyobb példányokat vissza kell engedni. Mindezekkel együtt felhívom a figyelmét minden horgásznak arra, hogy az ilyen nagyra nőtt pontyoknak, amúroknak a konyhai, gasztronómiai értéke gyakorlatilag nulla, húsuk élvezhetetlen, a belőlük készített ételek íze rossz.

 

Marad tehát a rekord halak sportértéke?

Horváth Zsolt: igen, csak ezért horgászom. Illetve, hogy a kitűzött célokat megvalósítsam.

 

Mik a célok még 2016-ra?

Horváth Zsolt: szabadidőm úgy engedi, hogy októberben és november első napjaiban tudok még horgászni kétszer két napot. Ezeket szeretném eredményesen kihasználni.

 

Horváth Zsoltnak sok sikert kívánunk a további horgászatokhoz!

Köszönjük az információkat és a fotókat Horváth Zsoltnak.

Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron

Megyei Szövetsége

Kedvelt bejegyzések