A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége az elmúlt hétvégén rendezte a 2024. évi Megyei Feeder Egyéni Bajnokságot. A kétnapos, kétfordulós verseny a tavalyi évhez hasonlóan a remek adottságokkal rendelkező Mosonszolnoki Nagybánya-tavon került lebonyolításra. A versenyre előzetesen 23-an adták le a jelentkezéseiket. Örömteli, hogy volt köztük három hölgy is, illetve több, szinte még ifjúsági korú versenyző is. Reméljük találkozunk velük a ranglista sorozat későbbi versenyein is. Gratzoll László beszámolója.
Három szektorban kezdődött a verseny, melyet az Országos Feeder Szabályzat szerint rendeztünk meg. Egy kérés volt, a helyi szabályzatot követve a nagyobb testű halakat azonnal mérlegeltük. Volt is belőlük szép számmal.
A taktika a horgászok körében megoszló volt, hiszen a tó rendkívüli fehérhal állománnyal is rendelkezik, szép számmal élnek benne kilós vagy még nagyobb dévérek és kárászok, illetve testes vörösszárnyú keszegek és bodorkák. Legtöbben a vegyes horgászatra tették fel horgászatukat, de többen is kimondottan a nagyobb pontyok és amúrok megfogását tűzték ki célul, persze őket sem kerülték el a nagytestű dévérek és kárászok.
A szektorok között látszódott némi különbség a fogásokban, mindkét napon az A és B -ben bőven harminc kiló feletti mérlegelés kellett a győzelemhez, míg a hátsó C szektorban elég volt megközelíteni a harminc kilós fogást. Az átlagfogások összességében így is bőven 20 kg felett voltak a versenyen, közel egy tonna hal került horogra a két forduló alatt.
Összegezve az idei bajnokságot, egy nagyon jó hangulatú, halfogásban bővelkedő, viszont nagyon fárasztó hétvégén vagyunk túl, amely nem kevés izgalmat hozott, még a mérlegelés utolsó pillanataiban is. Végül a dobogós helyekért nagyon szoros verseny alakult ki, hiszen hármas holtverseny volt az élen 3 – 3 ponttal. Közülük a két nap alatt a legnagyobb súlyt fogó horgász szerezte meg a bajnoki címet, aki az idei évben Végh Róbert lett megelőzve Horváth Kristófot és Lőrinczi Levente Magort.
A részletes eredményeket az FCMS-en, illetve a MOHOSZ ranglista.hu oldalon láthatják. A dobogósok mellett természetesen gratulálunk minden versenyzőnek a sportszerű és kitartó versenyzésért!
Szeretnénk megköszönni a Mosonszolnoki Horgászegyesület vezetőinek a lehetőséget, hogy biztosította számunkra ezt a minden igényt kielégítő versenypályát. Köszönjük Szelecz Józsefnek a mindenfajta segítséget az egész hétvégén, illetve Schiller Martinnak és Vámos Ottíliának a mérlegelésben nyújtott segítséget, nem kevés kilométert gyalogolva a horgászok között!
Köszönet a megyei szövetségnek, Baruta Richárdnak – CATCH, illetve a MOHOSZ-nak a díjazásokban nyújtott támogatásért!