Veszélyes a meder áthúzása és a bójázás

Horgászokra, vízitúrázókra, kajakosokra, kenusokra, úszókra és minden vízen közlekedőre veszélyt jelenthetnek a horgászok által a vízfolyások medrében keresztbe kifeszített damilok – hívja fel a figyelmet a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége. Amint fogalmazták: egyre jobban elterjedt, hogy horgászok olyan módszerekkel veszik célba a vízfolyás túloldalán vélt halakat, hogy a vízfelszínen vagy a vízfelszín fölött akár egy méteres magasságban keresztbe átfeszítik főzsinórjukat, lerekesztve ezzel keresztbe a medret. Hasonlóan veszélyt jelentenek azok a bóják, amelyekkel a horgászok helyeket jelölnek meg, vagy valamilyen horgászmódszerhez használnak. A Szövetség halőrei többek között a Mosoni Dunán, a Szigetközi ágrendszerben és a Rábán találkoztak az életveszélyes megoldásokkal.

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének álláspontja szerint a víz egy
olyan közös tér, ahol több sportágnak hódolhatunk, ebből egyik a sporthorgászat. A horgászok nem vehetik el másoktól a vizet és a biztonságos közlekedés lehetőségét. Ezért a Szövetség ezúton is kéri a horgászokat, hogy tartsák be a fent idézett jogszabályban foglaltakat.

Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége

Kedvelt bejegyzések